Lilla
Nyaralás következő hete nem igazán
olyanra sikerült mint azt vártam. Editnél beütött az Áron hiány és azonnal haza
akart menni, e mellé még Luca is depis lett Bence miatt, pedig holtig állítja,
hogy semmit nem érez a fiú iránt, na persze. Egyedül maradtam szinglis
magányosságomban, így egyik nap elindultam felfedezni Cancunt. Hála égnek
szereztem barátokat akik a „közeli” San Diegóból érkeztek egy parti
kiruccanásra, itt találkoztam Tommal, istenem ő egy állat amikor bulizásról van
szó, de nagyon bírom. Felajánlotta, hogy apukája kicsi repülő cégével elvisz
minket San Diegóba, persze erre már a csajok is újra önmaguk lettek. Péntek
reggel el is indultunk és egy röpke 5 órás út folyamán meg sem álltunk San
Diegóig. Város maga egy hatalmas energia bomba, itt minden kedves, hangulatos
és vidám, nem mellesleg hangos. Foglaltunk olcsó szállást egy motelban, majd
beültünk egy közeli bárba, ahol a lányok a keleténél többet ittak. Tudni való,
hogy ilyenkor Luca elszabadul, mindenkivel táncol és flörtöl, vagyis inkább
csak akar, Edit meg ismerkedi, ez egy folyamat, utána jön a sírás.- Ma fellép az egyik haverom bandája, nézzük meg. - jelenti be Tom a programot.
- Kíváncsi lennék. - legyintet ironikusan Edit.
- Inkább bulizunk itt. – Luca rendelt még egy kört, de a buli itt meg is halt, miután Edit sírni kezdte elvittük őket a motelba és én szépen le is fektetem mindkettőt, talán 3 másodperc se kellet ás már aludtak is, mint az angyalok.
- Megyünk? – indult Tom kifelé.
- Nem hagyom itt őket. – mutattam az eszméletlen barátnőimre.
- Nyugi szerintem holnapig fel sem kelnek. – igaza volt, még egyszer ellenőrizem őket majd elindultam utána. Hangos basszus szólt a kikötőből, ki gondolta volna, hogy itt is vannak koncertek egy hajón, pont mint otthon az A38. A tömeg nagy volt és mindenki velem egykorú talán, Tomival egy üveg sörrel beálltunk a második sor környékére.
- Reméltem tetszeni fognak. – mosolygott Tom mint egy vadalma és izgalma ragadós volt. A zene felcsendült, lányok sikítottak körülöttem. Én meg csak bámultam.
***
Mikor azon az estén ott álltam a színpad előtt és őt figyeltem, megfogalmazhatatlan érzés
kerített hatalmába, nem igazán mondanám szerelemnek, inkább valami sokkal mélyebb és fényesebb valami. Most mindenki fejébe az játszódhat le, hogy pedig ez bizony szerelem, de erről szó sincs, nem volt zakatoló szívverés, ilyen romantikus nyáladzások nem az én világom. Még mostanában is gondolkodom mi is fogott meg benne, talán ahogy a gitáron játszott vagy a magabiztos mégis valami sötét titkot rejtő kisugárzása, fogalmam sincs, de nem is nagyon érdekel. Csak bámulom, mint egy hatalmas idióta, mellettem a csajok láthatóan megörülnek a bandáért és még a haverom is, aki leginkább arcom láttán elégedetten mosolyog. Hallgatom a zenét, basszusgitár magasztos szólója kezdi a dalt, magányos és keserű hangok egymásutánja, mintha valaki belsőjét tükrözné. Vajon az övét?
- Kimegyek szívok egy kis friss levegőt. – intek fejemmel a kijárat felé, majd nagy nehezen átverekedem magam a tömegen, kiérve hatalmasat lélegeztem, végre nem volt olcsó sör, emberi testszag és még valami beazonosítatlan légkör körülöttem. Felsétáltam a rakpartra, majd az út szélén egy kőre ültem, még jó, hogy vettem kölcsön Lucától egy doboz cigit, nem mondanám magam nagy dohányosnak, de néha napján vagy egy egy buliban meg esik, hogy elszívok pár szálat. A cigi meggyulladt, mélyen beleszívtam és élveztem, ahogy a dohány élesen áramlik be a tüdőmbe, végül kifújtam a füstöt.
- Bocs, tudnál tűzet adni? – szólalt meg mellettem egy kellemes mély hang.
- Persze. – fordultam felé, de ahogy nyújtottam az öngyújtott oda neki, megfagyott a mozdulatom. Ő az, itt áll előttem, újra. Fekete haja, kócosan mered az ég felé, világos szürke szeme meglepettséggel teli, ahogy rám néz, bűnre csábító ajkai között ott egy szál cigi. Talán utoljára kiskoromban pirultam el annyira, mint most, ez olyan ciki, istenem. A srác ördögi féloldalas mosollyal ajándékoz meg, majd gyengéden megfogja a kezem és közelebb emeli a cigijéhez, én pedig az álomból felkelve, lángot csiholok a kis eszközből.
- Láttalak a színpadról, helyes ez a ruci. – mosolyog, beleszíva a cigijébe, majd ki fúja a füstöt, ami lustán lengi körül őt.
- Kösz. – mondom, majd én is folytatom a dohányzást, csendben állunk egymás mellet, nagy dumás vagyok ha kell és néha olyan alkalmakból is kihozom a jót amiből mások nem tudnák, de most valahogy nem megy, ennek ellenére ez a hallgatás egyáltalán nem kínos. Pár perc múlva elszívtuk a cigiket és együtt indultunk vissza a hajóra, ő végig mögöttem jött, csendben, szerintem 4 mondaton kívül nem beszéltünk sokat. Röhögő fiatal fiúk mentek el mellettünk, elég látványosan kimutatták, hogy igen tetszetős vagyok számukra, olyan kiszámíthatóak a férfiak, de bevallóm ami ezután következett igazán meglepet. Mögöttem csendben jövő srác, hirtelen megragadta a kezem és izmos testével neki szegezet a korlátnak, majd csábító ajka az enyémre tapadt. Először gyengéden, majd mikor nem ellenkeztem, akaratos, követelőző és leginkább teli vággyal csók lett.
- Akarlak. – súgta az ajkamba, megragadta a csuklóm és visszahúzott a rakpartra. Első felénk közeledő taxit leintette, majd udvariasan besegített a kocsiba, bemondott egy címet és az ajtó nagy sebességgel indult meg. – Ugye nem zavar, ha hozzám megyünk? – hogy tud egy ilyen kérdést feltenni ebben a helyzetben?
***
Erős napsütésre keltem reggel, meleg kezek öletek egy izmos testhez, soha nem volt nehéz lelépni egy sráctól még az ébredésük előtt, de most valahogy nincs ínyemre kikelni, ebből a kellemes környezetből. Mégis lassan kimászom a srác mellől, átgondolva, hogy nincs mit mondanom neki ha maradnék, így gyors ütembe felöltözöm és még egy utolsó pillantást vettek rá, valami eszméletlenül jól néz ki, a fehér takaró alatt. Lilla ideje indulni, parancsol rám a tudatalattim. Csendesen lemegyek a lifttel és kilépek az erős napsütésbe, még jó hogy a dzsekim zsebében mindig tartok egy napszemüveget „Ápol és eltakar” mondja a közmondás. Sétálás közben izmaim édesen zsibbadnak, mégis mit tett velem ez a srác? Tegnap este emlékei özönvízszerűen törnek be az elmémbe, soha nem volt részem ilyesmiben, valami csodás volt, nem is inkább a hetedik mennyországban éreztem magam. Előhalásztam a mobilom, két nem fogadott hívás Tomtól, egy Lucától, milyen aggodalmas mindenki ma. Állj, hirtelen torpanok meg menet közben, nem is tudom a srác nevét, leguggolok. Kész, soha nem feküdtem le egy sráccal sem úgy, hogy legalább a születési dátumát és a nevét nem tudtam volna, szeretem meghallgatni mások élettörténetét, de ez a srác még csak időt se hagyott ilyen formalitásokra. Bár soha nem fogunk újra találkozni, de mégis jó lett volna legalább a nevét tudni. Hazafelé ment felhívtam Tomot, aki viccesre vette a figurát és azonnal tudta mi is a helyzet, leléptem egy fiúval. A buszokon meg - meg bámultak, először nem értettem miért, de után alaposan meg vizsgáltam magam és egy szép vörös kiszívásnyom volt a nyakam és a vállam között, az a barom.




