2014. október 31., péntek

9.rész San Diego

Lilla

Nyaralás következő hete nem igazán olyanra sikerült mint azt vártam. Editnél beütött az Áron hiány és azonnal haza akart menni, e mellé még Luca is depis lett Bence miatt, pedig holtig állítja, hogy semmit nem érez a fiú iránt, na persze. Egyedül maradtam szinglis magányosságomban, így egyik nap elindultam felfedezni Cancunt. Hála égnek szereztem barátokat akik a „közeli” San Diegóból érkeztek egy parti kiruccanásra, itt találkoztam Tommal, istenem ő egy állat amikor bulizásról van szó, de nagyon bírom. Felajánlotta, hogy apukája kicsi repülő cégével elvisz minket San Diegóba, persze erre már a csajok is újra önmaguk lettek. Péntek reggel el is indultunk és egy röpke 5 órás út folyamán meg sem álltunk San Diegóig. Város maga egy hatalmas energia bomba, itt minden kedves, hangulatos és vidám, nem mellesleg hangos. Foglaltunk olcsó szállást egy motelban, majd beültünk egy közeli bárba, ahol a lányok a keleténél többet ittak. Tudni való, hogy ilyenkor Luca elszabadul, mindenkivel táncol és flörtöl, vagyis inkább csak akar, Edit meg ismerkedi, ez egy folyamat, utána jön a sírás.
- Ma fellép az egyik haverom bandája, nézzük meg. - jelenti be Tom a programot.
- Kíváncsi lennék. - legyintet ironikusan Edit.
- Inkább bulizunk itt. – Luca rendelt még egy kört, de a buli itt meg is halt, miután Edit sírni kezdte elvittük őket a motelba és én szépen le is fektetem mindkettőt, talán 3 másodperc se kellet ás már aludtak is, mint az angyalok.
- Megyünk? – indult Tom kifelé.
- Nem hagyom itt őket. – mutattam az eszméletlen barátnőimre.
- Nyugi szerintem holnapig fel sem kelnek. – igaza volt, még egyszer ellenőrizem őket majd elindultam utána. Hangos basszus szólt a kikötőből, ki gondolta volna, hogy itt is vannak koncertek egy hajón, pont mint otthon az A38. A tömeg nagy volt és mindenki velem egykorú talán, Tomival egy üveg sörrel beálltunk a második sor környékére.
- Reméltem tetszeni fognak. – mosolygott Tom mint egy vadalma és izgalma ragadós volt. A zene felcsendült, lányok sikítottak körülöttem. Én meg csak bámultam.
***
Mikor azon az estén ott álltam a színpad előtt és őt figyeltem, megfogalmazhatatlan érzés
kerített hatalmába, nem igazán mondanám szerelemnek, inkább valami sokkal mélyebb és fényesebb valami. Most mindenki fejébe az játszódhat le, hogy pedig ez bizony szerelem, de erről szó sincs, nem volt zakatoló szívverés, ilyen romantikus nyáladzások nem az én világom. Még mostanában is gondolkodom mi is fogott meg benne, talán ahogy a gitáron játszott vagy a magabiztos mégis valami sötét titkot rejtő kisugárzása, fogalmam sincs, de nem is nagyon érdekel. Csak bámulom, mint egy hatalmas idióta, mellettem a csajok láthatóan megörülnek a bandáért és még a haverom is, aki leginkább arcom láttán elégedetten mosolyog. Hallgatom a zenét, basszusgitár magasztos szólója kezdi a dalt, magányos és keserű hangok egymásutánja, mintha valaki belsőjét tükrözné. Vajon az övét?
- Úgy látom, nagyon is tetszik a banda. – beszél hozzám Tom, de nem igazán figyelek rá, csak őt nézem, mégis mi ez az elbűvölő vonzás. Koncert egészét azzal töltöttem, hogy őt bámultam és az édes zenét hallgattam, le sem tagadhatnám, mennyire magával ragadott a banda vagy csak az a bizonyos személy. Mikor a színpadról ment le a csapta közönség egyhangúan jelezte nem tetszését és legbelül én is velük értettem egyet.
- Kimegyek szívok egy kis friss levegőt. – intek fejemmel a kijárat felé, majd nagy nehezen átverekedem magam a tömegen, kiérve hatalmasat lélegeztem, végre nem volt olcsó sör, emberi testszag és még valami beazonosítatlan légkör körülöttem. Felsétáltam a rakpartra, majd az út szélén egy kőre ültem, még jó, hogy vettem kölcsön Lucától egy doboz cigit, nem mondanám magam nagy dohányosnak, de néha napján vagy egy egy buliban meg esik, hogy elszívok pár szálat. A cigi meggyulladt, mélyen beleszívtam és élveztem, ahogy a dohány élesen áramlik be a tüdőmbe, végül kifújtam a füstöt.
- Bocs, tudnál tűzet adni? – szólalt meg mellettem egy kellemes mély hang.
- Persze. – fordultam felé, de ahogy nyújtottam az öngyújtott oda neki, megfagyott a mozdulatom. Ő az, itt áll előttem, újra. Fekete haja, kócosan mered az ég felé, világos szürke szeme meglepettséggel teli, ahogy rám néz, bűnre csábító ajkai között ott egy szál cigi. Talán utoljára kiskoromban pirultam el annyira, mint most, ez olyan ciki, istenem. A srác ördögi féloldalas mosollyal ajándékoz meg, majd gyengéden megfogja a kezem és közelebb emeli a cigijéhez, én pedig az álomból felkelve, lángot csiholok a kis eszközből.
- Láttalak a színpadról, helyes ez a ruci. – mosolyog, beleszíva a cigijébe, majd ki fúja a füstöt, ami lustán lengi körül őt.
- Kösz. – mondom, majd én is folytatom a dohányzást, csendben állunk egymás mellet, nagy dumás vagyok ha kell és néha olyan alkalmakból is kihozom a jót amiből mások nem tudnák, de most valahogy nem megy, ennek ellenére ez a hallgatás egyáltalán nem kínos. Pár perc múlva elszívtuk a cigiket és együtt indultunk vissza a hajóra, ő végig mögöttem jött, csendben, szerintem 4 mondaton kívül nem beszéltünk sokat. Röhögő fiatal fiúk mentek el mellettünk, elég látványosan kimutatták, hogy igen tetszetős vagyok számukra, olyan kiszámíthatóak a férfiak, de bevallóm ami ezután következett igazán meglepet. Mögöttem csendben jövő srác, hirtelen megragadta a kezem és izmos testével neki szegezet a korlátnak, majd csábító ajka az enyémre tapadt. Először gyengéden, majd mikor nem ellenkeztem, akaratos, követelőző és leginkább teli vággyal csók lett.
- Akarlak. – súgta az ajkamba, megragadta a csuklóm és visszahúzott a rakpartra. Első felénk közeledő taxit leintette, majd udvariasan besegített a kocsiba, bemondott egy címet és az ajtó nagy sebességgel indult meg. – Ugye nem zavar, ha hozzám megyünk? – hogy tud egy ilyen kérdést feltenni ebben a helyzetben?
- Cseppet sem. – próbálom felvenni tökéletes laza álcám, de nem vagyok elég hiteles, szája szélén mosoly bujkál, majd újra megcsókol, keze a tarkómra siklik, így könnyen magához húz és nem nagyon tudok elmenekülni sem. Bár nem mintha akarnék, soha nem csókolt senki ilyen jól eddig, ez a srác tud valamit. Jármű megáll egy raktárépület előtt, mire én kérdőn fordulok a mellettem ülő srác felé, de ő csak mosolyog, majd kifizeti a taxit, kiszáll, majd átjön az én oldalamra és könnyedén kisegít. Elindulunk az egyik raktárépület kivilágított ajtajához, belépünk, egy régi rozoga hatalmas lift nyílik elém, beszállunk és felfelé vesszük az irányt. Egészen a tetejéig megyünk, srác matat valamit a kulcsokkal és mikor kinyitja előttem az ajtót egy tágas lakás terül le mögötte. Modern, fehér, barna és a kék színek dominálnak a térben, minden annyira szép. Karok ölelnek át hátulról, mire felé fordulok és újra csókra találkozik az ajkunk, ügyesen át botorkálunk a szobán egyenesen egy nagy ágy felé, szerintem legalább négyen is elférhetnek rajta, akkora a mérete. Leül az ágy szélére, majd gyengéden az ölébe von, fejét a mellkasomra hajtja, karjai szorosan magához szorítanak. Meglep ezzel, soha egyetlen egy partnerem sem csinált ilyet, jó pár percig így vagyunk, csak hallgatjuk egymás szívverését. Ujjaimat puha hajába csúsztatom, mire felnéz rám, szürke szemeiben, számomra ismeretlen kifejezés ül, de annyit tudok, hogy ezzel csak megolvasztja szívemet. Ajka újra táncra hívja az enyémet szenvedéllyel, amire nekem is szenvedély a válaszom. Keze besiklik a ruhám alá, puhán érinti a bőrömet, mintha valami elképesztően törékenyt tartana most, miért ilyen, megszoktam, hogy azok akikkel vagyok, mindig durvák vagy gyorsak, de ő, nem is rohan sehová, tök ráérősen csinál mindent. Utolsó emlékem az estéről, hogy már mindketten meztelenül fekszünk az ágyban, már értem Edit mit értett adonisz testen, mert nem csak Áronnak volt olyanja, de ennek a pasinak itt felettem,  ajkamba haraptam, mire ő felszisszent és innen már nem részletezem.
***
Erős napsütésre keltem reggel, meleg kezek öletek egy izmos testhez, soha nem volt nehéz lelépni egy sráctól még az ébredésük előtt, de most valahogy nincs ínyemre kikelni, ebből a kellemes környezetből. Mégis lassan kimászom a srác mellől, átgondolva, hogy nincs mit mondanom neki ha maradnék, így gyors ütembe felöltözöm és még egy utolsó pillantást vettek rá, valami eszméletlenül jól néz ki, a fehér takaró alatt. Lilla ideje indulni, parancsol rám a tudatalattim. Csendesen lemegyek a lifttel és kilépek az erős napsütésbe, még jó hogy a dzsekim zsebében mindig tartok egy napszemüveget „Ápol és eltakar” mondja a közmondás. Sétálás közben izmaim édesen zsibbadnak, mégis mit tett velem ez a srác? Tegnap este emlékei özönvízszerűen törnek be az elmémbe, soha nem volt részem ilyesmiben, valami csodás volt, nem is inkább a hetedik mennyországban éreztem magam. Előhalásztam a mobilom, két nem fogadott hívás Tomtól, egy Lucától, milyen aggodalmas mindenki ma. Állj, hirtelen torpanok meg menet közben, nem is tudom a srác nevét, leguggolok. Kész, soha nem feküdtem le egy sráccal sem úgy, hogy legalább a születési dátumát és a nevét nem tudtam volna, szeretem meghallgatni mások élettörténetét, de ez a srác még csak időt se hagyott ilyen formalitásokra. Bár soha nem fogunk újra találkozni, de mégis jó lett volna legalább a nevét tudni. Hazafelé ment felhívtam Tomot, aki viccesre vette a figurát és azonnal tudta mi is a helyzet, leléptem egy fiúval. A buszokon meg - meg bámultak, először nem értettem miért, de után alaposan meg vizsgáltam magam és egy szép vörös kiszívásnyom volt a nyakam és a vállam között, az a barom.

8. rész Meglepő másnaposság

Luca

Hasogatott a fejem és mikor kinyitottam a szemem, azonnal vissza is csuktam, mert a fény majd megvakított. Mégis hol vagyok, mert tuti biztos voltam benne, hogy jelen pillanatban, nem a bátyáim házában vagyok. Lassan szoktattam a szemem a fényviszonyokhoz, majd körbenéztem. Gyönyörű kilátás fogadott, egyenes nyílt tenger csillogott előttem. Szoba színeiben a fehér dominált, modern volt, na meg nagyon exkluzív. Mozgást éreztem magam mellet, majd két kéz fogott szorosan egy mellkashoz. Ügyesen fordultam szembe ágytársammal, de mikor megpillantottam őt szívem majd kiszakadt. Bence volt, fekete haja, hatalmas kontrasztban állt a fehér párnával. Félmeztelen volt, kicsit úgy éreztem mintha elpirultam volna, de figyelmemet elterelték a színes, jól megrajzolt tetoválások a bőrén. Szívesen végignyaltam volna mindegyiket. Mi a fészkes fene van velem? Arcon csaptam magam, hogy észhez térjek végre. Nem vagyok normális, mégis min gondolkodom. Állj…van rajtam fehérnemű. Meglepetten vettem észre, hogy az a bizonyos ruhanemű tényleg rajtam van. Akkor mi a csuda történt itt?
- Jó reggelt. – suttogott egy rekedt hang.
- Jó reggelt. – súgtam én is és lassan felnéztem rá.
- Majd szétszakad a fejem. – simította ki a haját az arcából.
- Nekem mondod. – megpróbáltam felülni, de kezeim nem engedték.
- Hova sietsz?- mosolygott bohókásan.
- Haza. – mondtam egyszerűen. – Várnak a barátaim. – magyaráztam.
- Nyugi biztosan alszanak a szomszéd szobában. – nyújtózkodott Bence, én meg csorgó nyállal figyeltem az izmai játékát, ahogy azt a műveletet végezte. Megráztam a fejem, hogy a gondolataim újra tiszta mederbe kerüljenek.
- Jól vagy? –ült közelebb Bence, kicsit túl közel.
- Nem, fogalmam sincs mi történt tegnap. – akadtam ki, majd hátrébb húzódtam tőle.
- Semmi komoly. – mutatott rám majd magára, ő alsóban ült. – Jót buliztunk, majd kijelentetted, hogy azonnal látni akarod a tetkóimat. Bevallom nagyon szexi voltál parancsolgató nőként. – meglepetten villantottam felé a tekintetem. – Szóval itt kötöttünk ki te levetkőztettél és ahogy leérkeztél az ágyra már aludtál is. – nevetet én pedig szikrákat szóró tekintettel néztem rá.
- Örülök, hogy ilyen jól mulatsz rajtam. – válaszoltam gúnyosan.
- Nyugi csak viccelek. – mosolygott vidáman.
- Egyáltalán nem vicces.  .elfordultam és kiszálltam az ágyból.
- Tudnám ezt a látványt állandóan élvezni. – szólelet meg, mire én a földről hozzá vágtam a pólóját.
- Nem gondolod, hogy egy kicsit pofátlan vagy. – vontam fel a szemöldököm, ő felvette a pólót majd vállat vont.
- Nem igazán, mindig ilyen vagyok. – felállt és elém lépett, Elvette a kezemből a pólót és a szoba túlsó végébe dobta. – Nincs kedved velem zuhanyozni?- kérdezte pajkos mosollyal.
- Jól mondod, nincs.  –elléptem előle, nem megyek bele olyan kapcsolatba amelyet nem alakíthatok kedvem szerint.
- Pedig nem láttad még a zuhanyt. – ajánlotta magát újra.
- Akkor sem, ha gyémánt folyik a csapból víz helyet. – felvettem a gatyám, felszedtem a pólóm.
- Pedig…- szájára tetem az ujjam, hogy elhallgattassam.
- Kösz, de nem. Most pedig hazamegyek. – indultam volna az ajtó felé, de a testem nem engedelmeskedett azonnal. Tekintete mélyen az enyémbe fúródott és egy helyben tartott. Ajka apró csókot lehelt az ujjbegyemre, majd elhátrált és szabad utat adott a kijárat felé. Testrészeim vonakodva indultak meg.
- Szia. – köszöntem még vissza az ajtóból.
- Hello. – mosolygott édesen, legszívesebben itt maradtam volna, de nem letehet, ő nem a megfelelő személy számomra. Fernándó hazudott, csak be akart valahogy jutni a bugyimba és pont a megfelelő szavakat mondta.
*                      *                      *
Egyedül sétáltam haza, hála az égnek sokan segítetek megtalálni az utat. Csajok már rég otthon hűsöltek a medencénél.
- Na hogy ment? – kérdezte mosolyogva Lilla, de mikor meglátta az arcom lefagyott a mosoly az arcáról.
- Miért vagy ilyen búval cseszet mackó arcú?- lépet mellém Edit.
- Csak adjatok valami töményét. – ültem le az egyik napozóágyra, Lilla pedig valami kék koktélt nyomot a kezembe, amit egy húzásra lenyomtam és az alkohol kellemesen égette a torkom.
- Bence a baj. – jelentetem be.
- Gondoltam. – vetődött mellém Lilla.

- Mesélj. – ült másik oldalamra Edit.
- Ő túl jó hozzám. – sóhajtottam. – Annyira más, amikor vele vagyok teljesen magam ellentéte leszek. Ráadásul nagyon nyomul, valahogy le kell ráznom. – hajtottam le a fejem és a földet bámultam.
- Jézusom. – sóhajtott Lilla. – Azt hittem már soha nem élem meg ezt.
- Nekem mondod. – Edit megkönnyebbülten mosolygott.
- Mi van? – bosszús lettem, mert ők nem értették meg a problémám.
- Csak annyi. Hogy már egy ideje egy olyan srácra várunk, aki kivisz a szaros domina veremből. – mutatott a tények világos oldalára Edit.
- Szerintem Bence a legmegfelelőbb személy számodra. - dőlt hátra elégedetten Lilla.
- Hülyék vagytok!- legyintek.
- Miért lenne olyan nehéz vele lenni?- emelte fel a kérdőn a karjait Edit.
- Csak…- kezdek bele.
- Mondj legalább három rendes okot, hogy miért „nem”. – ült vissza Lilla.
-Hát…- volt rá okom, csak nem akartam hangosan kimondani. Persze igazuk van a lányoknak, de nekem kényelmes az eddigi életem úgy ahogy van. Bence egy kellemes utazás volt a másik oldalra, de nem fog öröké tartani és nem fogok megváltozni csak egy fiú miatt.